A rádiózás az első tizenöt évében nagyot fejlődött: a 20-as évek akkumulátoros-telepes, külső csöves, számtalan kapcsolóval, forgatógombbal ellátott készülékei eltűntek, s megjelentek a mai szemmel is már elfogadható szolgáltatásokat, vételkészséget, megbízhatóságot nyújtó készülékek. Sőt a legszükségesebb jellemzőkön túlmenően megjelentek a kényelmi szolgáltatások is. A rádió bútordarabbá változott, beköltözött a nappaliba, konyhába, csaknem központi helyet foglalva el ott. A hallgató így már valóban élvezhette a műsort, s nem kellett „pilótavizsgát" tennie a pontos beállításhoz.

Nézzük ezeket a kiemelkedő műszaki jellemzőket: nagy érzékenység, - nagy szelektivitás, - kiszajú RF előerősítő, - októda keverő, - rövidhullámon automatikus sávnyújtás, - a nyomógombok számának megfelelő, szabadon beállítható memória, bármelyik sávon, - automatikus frekvencia tartás (AFC), - csöndes hangolás, - a hangszín szabályzóval együttfutó sávszélesség szabályzás, - nagyteljesítményű, „A" osztályú végfokozat, - hangolásjelző (varázsszem), - az üzemmódok, sávok állapotának, a potenciométerek állásának kijelzése, - nagyméretű állomás skála.

A készülék a következő fokozatokból áll: RF előerősítő, keverő és oszcillátor, reaktancia fokozat, KF erősítő és AGC detektor, AM-FM demodulátor, hangolásjelző, HF előerősítő, végfokozat, tápegység. Mindezek bőven biztosítják a megbízható, jó minőségű vételt a hagyományos AM sávokon.

Az újdonságok körében első az EF 8-al felépített kis zajú előerősítő. Ezt a megoldást előszeretettel használta a Standard professzionális, katonai készülékeiben is. Az EF 8 valójában négyrácsos cső (hexóda), és a speciális rácselrendezés adja a kis zajtényezőt. Kapcsolástechnikában nem tér el az EF 9 pentódától, szükség esetén helyettesíthető is vele. A bemeneten egyébként nem találunk sávszűrőt: egyrészt, mert a 470 kHz-s KF érték ezt nem indokolja, másrészt az anódkör szinkronhangolt az antennakörrel: ide kellett a forgókondenzátor. Az anódköri rezgőkörök nagy jóságúak és lazán csatoltak a csőhöz. Így komoly erősítéssel rendelkezik a fokozat, ráadásul a két hangolt kör tekintélyes tükörfrekvenciás elnyomást biztosít még rövidhullámon is.

A keverő fokozat a harmincas évek derekán divatos cső, az EK 3 októda. Valójában ekkor már nem volt korszerű, mert a hozzáfűzött reményeket nem váltotta be: az amplitúdó változás okozta járulékos frekvencia modulációt csak csökkenteni, de elkerülni nem lehetett. Későbbi készülékekben már a következő 25-30 évben szinte egyeduralkodó trióda-hexóda kombinációt használták. Ráadásul a hosszú vezetékek a csőben, a nagy elektródatávolságok 20 MHz felett komoly gondot jelentettek. ECH 3-al pótolható.

A keverő és a KF erősítő között egy változtatható csatolású sávszűrő van: gyakran alkalmazott módszer a sávszélesség állítására a későbbi évtizedekben is. Ez az „elektronikus blende" itt mintegy 15 KHz-re nyitható szét a jó zenei hangátvitel érdekében, s a hangszínszabályzó potméter tengelyéről működik. Kissé ellentmondásos ez a dolog: az időben nemigen volt szélessávú hanganyag, később meg már az adóállomások is korlátozták a magas hangok átvitelét. Talán inkább - főleg rövidhullámon - az ellenkezője volt hatásos: kisebb sávszélességgel csökkenthető volt a szomszéd csatornán dolgozó adó zavarása (igaz, a korrekt hangképhez viszont a hangfrekvenciás alsó sávhatár felfelé tolása is kellett volna!).

A KF erősítő a szokásos exponenciális karakterisztikájú csővel, EBF 2-vel működik. Itt egy lényeges dolgot kell megemlíteni: az összes sávszűrő tekercs nem az általában szokásos 100-150 pF-el van lehangolva, hanem 330 pF-el. Ez két következménnyel jár. Az egyik, hogy a rezgőköröket a csövek kevésbé terhelik, vagyis nagyobb terhelt Q-val dolgozik a fokozat, jobb a szelektivitás: ez előny. A másik, hogy kisebb a rezonancia ellenállás, emiatt kisebb az erősítés is: ez hátrány. A tervezők a nagyobb szelektivitás érdekében döntöttek a nagyobb értékű hangolókondenzátor mellett, a kieső erősítést bőven pótolja az előerősítő fokozat. Előny még, hogy egy csőcsere kevésbé befolyásolja a sávszűrő karakterisztikáját.

A cső egyik diódája AGC detektor, érdekes, nincs fix előfeszítése: ezt a katódellenálláson eső feszültség adja, s ez a cső éppen pillanatnyi előfeszültségétől függ. A szabályzás mindhárom előző csőre kiterjed. Ezek előfeszültségét külön-külön katódellenállás állítja be, ez negatív visszacsatolást jelent az AGC jel számára. Valószínűleg így mindegyik cső a lineáris tartományban marad nagy bemenőjelek esetén is. Ez a jel vezérli az EM 1 varázsszemet is, ennek alkalmazása ekkor még újdonság volt. Ez EM 4-el pótolható.

Külön ki kell emelni a demodulátor előtti háromkörös sávszűrőt: ez szintén Standard specialitás és oroszlánrésze van a készülék kiemelkedően jó csatorna szelektivitásának biztosításában. A szokásos burkoló demodulátor helyett itt fázisdiszkriminátort találunk, EB 4-el felépítve. Mivel a középfrekvenciás fokozatban nincs amplitúdó határolás, ez AM és FM demodulátorként egyaránt működik. (A valamikori „Calipso rádió"-t ezzel a készülékkel sztereóban lehetett volna venni, ha van még egy hangcsatornája). A pontosan behangolt adónál a diszkriminátor kimenőfeszültsége 0 V, elhangolva pozitív, vagy negatív egyenfeszültséget, vagyis a szokásos „S" görbét adja. A kimeneten megjelenő jel hangfrekvenciás összetevője a HF erősítőt, az egyenáramú összetevő a reaktanciacsövet vezérli (AFC).

A kétfokozatú hangfrekvenciás erősítő (EF 6, EL 6) egyszerűnek mondható, a Standard ezt általában nem bonyolította el. Mindegyik fokozat egy sima ellencsatolást tartalmaz. A nagy erősítés tartalék lehetőséget adott volna frekvenciafüggő visszacsatolásra is a szebb hang érdekében. A hangszínszabályzó egy egyszerű magas vágó áramkör. Előrecsatolt AGC nincs, bár ez nem feltétlen szükséges. Talán egy ellenütemű, AB osztályú végfok illett volna ehhez a készülékhez, igaz, kétségtelenül egyszerűbb volt egy A osztályú, „nagy köcsög" EL 6-ot betenni. A kimenőtrafó és a hangszóró szintén lehetett volna nagyobb az EL 6 bőséges kimenő teljesítményéhez illeszkedve. A tápegység semmi különlegességgel nem rendelkezik, csupán a 80-100 mA anódáram miatt kell az izmosabb EZ 4-t használni.

A Standard 1055 készülékbe a tervezők a kiváló műszaki paraméterek mellé a kor technikai színvonalának megfelelő kényelmi szolgáltatásokat is beépítettek. Ezek megvalósítása ma már meglehetősen kezdetlegesnek tűnnek, de működnek e szolgáltatások, és élvezet ezt a készüléket használni. Ezek következő jellemzők: a nyomógombok számának megfelelő, szabadon beállítható memória, bármelyik sávon.

Ez a következőképpen működik: a skála felett, a dobozon lévő sínen szabadon elcsúsztathatóak, majd anyával rögzíthetők a nyomógombok. A gomb hátul egy kb. 1 cm hosszú tüskében végződik. Az állomáskeresőt forgatva a skálamutató lámpáit tartalmazó dobozka egy (másik) sínen csúszik, erre felülről egy széles V alakú rugózó bronz lemez van erősítve. A „V" alja ki van vágva, tehát alakja inkább: \/, és a szárai kevésbé meredekek (lásd fénykép, „home made" lemez). A nyomógombok nyugalmi helyzetében a tüske nem ér a lemezhez, vagyis a lemez „elmegy" a tüske előtt, ha tekerem az állomáskeresőt. Ha benyomom a memória gombot (tüske hátramegy) és hangolom a készüléket, bármelyik oldalról is közelítek a tüskéhez, az hátranyomja a lemezt (mert az rugózik), de a kivágás „ráugrik" a tüskére és megakasztja a mutatót, skálahúrt, forgókondenzátort. Ilyen egyszerű, mondhatni kezdetleges az egész.

A programozás a következő tehát: kikapcsolt AFC-nél beállítom az adóállomást, a mutató fölé csúsztatom a nyomógombot, óvatosan benyomom, hogy a tüske bemenjen a résbe (pontos legyen a „programozás"), az anyával rögzítem a gombot, és elengedem azt. A már beprogramozott adóra való hangoláskor benyomom a kívánt gombot, abban az irányba tekerem a mutatót (forgatógombot), és az a kellő helyen megakad. A tervezők egy lendkereket is tettek a hangolás gomb tengelyére, így azt elég csak „megpöccinteni" a kellő irányba és máris megáll az a kellő helyen. Ez azonban elég veszélyes dolog, ugyanis a lendkerékben felhalmozott mozgási energiát a húr közvetíti ehhez a rugózó lemezhez, az „emészti" fel ezt az energiát. Egy határozottabb „pöccintés"-re szétszakad az egész szerkezet, húrostul, lemezestül.

Automatikus frekvenciatartás (AFC). A fentiekben leírt mechanikus memória azonban nem elegendő pontosságú. Ezért egy elektronikus „rásegítés"-t (AFC) is beépítettek. A demodulátorként használt fázisdiszkriminátor kimenőfeszültsége az adóállomás pontos behangolásakor 0 V, elhangolva pozitív, vagy negatív egyenfeszültséget ad: vagyis a szokásos „S" görbét. Ezzel - a későbbi FM készülékeknél szokásos módon - végzik a frekvencia korrekciót. A különbség, hogy itt reaktancia kapcsolásban használt cső működik varicap dióda helyett. Az EF 6 típusú „reaktanciacső" az oszcillátor körhöz kapcsolódik és a rácskörében lévő C és R elemekkel együtt egy induktivitást képvisel. Ennek L értéke a C, R értékektől (22 pF, 20...200 kohm), valamint a cső S meredekségétől függ. Sávonként más értékű induktivitásra van szükség, ezért kell váltani az R ellenállásokat. A csövet egy közepes meredekségű munkapontba beállítva (katódköri potenciométer), majd a diszkriminátor kimenőjelével kevésbé meredek, vagy meredekebb munkapontba vezérelve, az más-más L értéket fog képviselni. Vagyis a cső meredekségét változtatom a szabályozó feszültséggel. A cső által képviselt induktivitás párhuzamosan kapcsolódva az oszcillátor rezgőköri tekercs induktivitásával, változtatja az eredő L-t, vagyis az oszcillátor frekvenciáját. Persze egy kis hiba mindig kell, hogy legyen, mert hiba jelre a szabályzás érdekében mindig szükség van.

Az AFC-t a diszkriminátor jelének rövidre zárásával kapcsoljuk ki, hiszen az nyugalmi helyzetben egyébként is 0 V. A reaktancia cső munkapontját (katódköri feszültségosztó potija) úgy kell beállítani, hogy a behúzási tartomány alá- és föléhangoláskor kb. azonos legyen (szimmetrikusan húzzon be mindkét oldalról). Ez nálam kb. 4-4,5 V közé adódott. Elvileg itt feszültséggenerátornak kellene lenni, ezt helyettesíti a nagyáramú osztólánc. A cső típusával kapcsolatban vannak fenntartásaim, de ez a lényeget nem érinti.

Csöndes hangolás: a memória gombnak nemcsak tüskéje van befelé, hanem függőleges helyzetű „szárnyai" is vannak (mintegy kereszt úgy néz ki, lásd fénykép). A doboz belső oldalán két sín van: egyik földelt, a másik a végcső rácsához kötött árnyékolt vezetéken keresztül. Amikor valamelyik memóriagombot benyomom, a szárnyak rövidre zárják a két sínt: a végcső nem kap vezérlést, a rádió elhallgat (cső rácsa egyébként is 0 V-n van). Vagyis memóriából történő hangoláskor a készülék néma mindaddig, míg el nem engedem a programgombot. Ez tehát csak némítást végez, és semmi köze az AFC-hez.

A programozott állomásváltás tehát a következő: hallgatom az „A" adót, benyomom a „B" adó gombját, a készülék elhallgat, áttekerem a skálamutatót a „B" adó közelébe, (közben csönd van), a forgókondenzátor megakad, AFC behúz, AGC beáll, elengedem a gombot: tisztán, torzításmentesen megszólal a készüléken a „B" adó. Ravasz! Az AFC-t célszerű állandóan bekapcsolva tartani (kijelző: zöld Standard embléma a hangszóró felett), mert így a készüléket hangolva, az egyik adóról a másikra „ugrik" át. Ezt a rádiót nem lehet „félrehangolni". Ez a tulajdonsága főleg közép- és rövidhullámon nagyon szerencsés. Kifejezetten kellemes egy elektromos zavaroktól mentes helyen, magasantennát használva esténként végigtekerni az állomáskeresőt:

torzításmentesen ugrik a készülék adóról-adóra, minden úgy működik, ahogy kell! Csak az időnként megjelenő DRM adók modemhez hasonló kvartyogásával nem tud mit kezdeni. Rövidhullámon persze a fading néha keresztbetesz: ilyenkor lazán átmegy a szomszédos nagyobb térerejű adóra, főleg kinyitott sávszélesség blendével („mindegy kedves gazdi mit hallgatsz, de azt legalább torzítás nélkül"). Egy nagyon érdekes, bár nagyon egyszerű megoldással működik rövidhullámon az automatikus sávnyújtás. A forgókondenzátor forgórészének lemezei bizonyos helyeken néhány fokos szögben ki vannak vágva, mindhárom szektorban (lásd fénykép). Ez azt jelenti, hogy a kapacitásváltozás monoton növekvő (vagy csökkenő) ugyan, de a változás meredeksége helyenként lényegesen kisebb. Ez akkor következik be, ha éppen ez a kivágás „merül be" az állórész lemezei közé. Úgy is felfogható ez, hogy itt kisebb a forgórész átmérője. A kivágások elhelyezése olyan, hogy éppen valamelyik rövidhullámú hírszóró sáv vételekor merülnek az állórészbe: itt a hangolás lelassul, a sáv szétnyúlik.

Nyilvánvalóan ez a megoldás nem azonos értékű a teljes skálára történő széthúzással, de mindenképpen megkönnyíti rövidhullámon az állomás beállítást. A 49 m-es sáv nincs széthúzva, a 41 m-es meg még nincs is jelölve a skálán, tehát 31 m-től lefelé igaz ez a sávnyújtásos játék. Szinte hallom a kedves olvasó berzenkedését: „Na, jó-jó, de ez a többi sávon is működik, pedig ott nem kellene!" Tökéletesen igaz, ez a másik két sávon is érzékelhető, mert egy egyszerű, kompromisszumos megoldásról van szó. A készülék restaurálásakor először nem tulajdonítottam
különösebb jelentőséget ezeknek a kivágásoknak, és értetlenül álltam a jelenség előtt: a skála bizonyos pontjain hiába tekertem középhullámon a hangoló gombot, alig történt valami. Ez ilyen konstrukció, így kell elfogadni.

A korabeli elvárásoknak megfelelően minden beállítást, üzemállapotot „kijeleztek":
- A sávváltó fénymutatót vezérel, amely az aktuális skála mögött fut,
- A lemezjátszó állást a „Gramofon" felirat a hangszóró felett,
- Az AFC bekapcsolt állapotát a „Standard" felirat szintén a hangszóró felett,
- A potenciométerek állását a skála feletti két ablakban,
- Vételi szintet, korrekt behangolást a varázsszemmel.

A rádió egyébként kitűnik kiváló érzékenységével (5-10 mikroVoltot mértem) és szelektivitásával (pl. a Kossuth-rádió melletti csatornát is zavartalanul veszi). Ez persze nem véletlen, a hangolt be- és kimenetű RF előerősítőnek és az erősítőláncban lévő 7 db hangolt körnek köszönhetően. Különösen középhullámon kellemes a viselkedése, meglepően nyugodt, stabil, interferenciafüttytől mentes, főleg bekapcsolt AFC mellett. A készüléket 10-15 évvel ezelőtt restauráltam, előtte meglehetősen lepusztult, „kibelezett" állapotban került hozzám és éppen csak hogy életjelet adott magáról. Teljes fokozatok hiányoztak, ami megmaradt, az is keményen átalakítva. Több ilyen reaktancia csővel felszerelt rádióm van, de mindegyikben hiányzik ez a rész, valószínűleg, mert a szervizben nem „bírtak vele", s gyorsan kidobták az egészet. Itt is így volt. A tisztítások után mindent újjá kellett építeni, az eredeti kapcsolás szerint, fokozatról fokozatra haladva, indítva, ellenőrizve. Emiatt sok alkatrész már nem eredeti: vagy már nem is volt benne, vagy használhatatlan volt. A működőképességet fontosnak tartottam, ezért új alkatrészeket építettem be, másokat meg újra kellett gyártani. Ez a fényképeken valószínűleg látszik is.

Legkeményebb munka a sávszűrők (ebből semmi nem volt meg) újratervezése, megépítése, bemérése volt, „nulláról" kellett a háromkörös sávszűrőt a fázisdiszkriminátorral együtt felépíteni. Egy kicsit talán keskenyebbre is sikerült a kelleténél, de aki csinált már ilyet, tudja milyen sziszifuszi munka ez! Két nagy „szívás"-t is megemlítenék:

Az első a sokat emlegetett reaktanciacsővel kapcsolatos: minden együtt, kapcsolás leellenőrizve, cső jó, feszültségek rendben. Külső tápegységről szabályozófeszültséget beadva a rácskörre: semmi változás, a fokozat kuka! Csőcsere, egyéb kétségbeesett próbálkozás, eredmény nélkül. Hosszas kutatás után kiderült: a csőfoglalat kivezetése eleve oxidálódott volt a forrasz alatt, s az újraforrasztás sem segített (a szép fényes forraszgömbön mértem a feszültséget). A cső nem kapott segédrács feszültséget, s mint ahogy illik, lezárt. Lehet, hogy megtaláltam egy 40-50 évvel ezelőtti hibát, s ezért dobták ki az egészet?

A másik: rövidhullámon, 10 MHz környékén nagyon kemény érzékenység csökkenés. Szintén hosszas nyomozás után derült ki az ok. Mint említettem, szinte minden alkatrészt kivettem, mert javítani kellett. Ez történt a keverő előtti rezgőköri tekerccsel is. Elvileg mindegy a kivezetéseinek bekötése, gyakorlatban azonban nem: a szórt kapacitásokkal egy hídáramkör képződik, ennek szívóhatása miatt csökken drasztikusan az érzékenység. Megfordítva a kivezetéseket, jó lett.

Nos, ennyit erről a készülékről. Mivelhogy sokat dolgoztam, hogy működjön, és érdekes megoldásokat tartalmaz, az egyik kedvencem. Ha valakinek kérdése van, szívesen segítek.
Egyébként ez a rádió látható jómagam és egy cserép virág társaságában, a jubileumi kiadványban lévő fényképen.

Irházi Sándor Budapest

RMK Nosztalgia Rá dó Egyesület lapja - Megjelenik kéthavonta, ingyenesen az Egyesület tagjai részére Főszerkesztő: Kóger László, Szerkesztés: Biliczky István, Kiadás: Szécsényi Lajos RMK Nosztalgia Rádó Egyesület székhelye: 1800Bp., Bródy S. u. 5-7. Elnök: Kóger László tel.: (06-30) 378-6633 kogerradio@citromail.hu