|
|
Csőpótlás Németországban a háború után
Az alábbi írást Bernhard Nagel, Wolfram Zyelko (?) és Thomas Lebeth német gyűjtők, GFGF tagok Interneten olvasható írásai és képei alapján állítottam össze. Magyarországhoz hasonlóan 1945 után ott is hatalmas volt a pusztulás és a szegénység. A gyárak nem működtek, pénz is alig volt. A lakosság tulajdonában sok VE301 (és változatai) néprádió volt forgalomban (ami nem összetévesztendő a DKE 38 Kleinempfanger =kisvevővel, abban VCL11 van) amiben eredetileg RES 164 végerősítő cső működött. Ezek aránylag rövid élettartamú csövek voltak. Ha megnézzük, kb. 60 mm hosszú fűtőszál van a csőben, amire a gyár eredetileg 50 mA maximális katódáramot ír. Persze a rádióban nem jár ennyivel - kb. 25 mA a beállított anódáram - mégis a rádiókban sok fogyott, és valahonnan pótolni kellett. Megjelentek a „pót" csövek (1. ábra) amik más típusok átcsomagolását jelentették. A cső hengeres alumínium házának alján egy préselt aljzaton a szokásos öt láb volt. (2. ábra) Szétbontva a „csövet", egy kézzel beleberhelt másik cső van, ami a kinézet alapján nagy valószínűséggel az eredeti foglalatától megfosztott RV2P800. Ez annál is inkább valószínű, hiszen hadianyagként ebből elég sok maradt közkézen. (3. ábra) Azonban van ezzel egy kis probléma. A 2 voltos fűtésből két darab 30 ohmos huzalellenállás kukac segítségével lehetett 4 voltosat csinálni, de ez a cső ugyan le tud adni 15...20 MA katódáramot, de nem sokáig. Ez alapvetően telepes vevőkbe szánt audion, KF és hang előerősítő cső. De hát gondolom, aki időt nyer... A 4. kép egy másik „pótcsövet" mutat, ami egy kicsit másképpen néz ki, de valószínűleg abban is valamilyen Wehrmacht cső van. Egy gyűjtőnek feltűnt, hogy olyan RE 134-et talált, aminek felül van a leszívó csonkja. (5. ábra, ez a cső egy jóval kisebb, kimondottan telepes végcső) Ugyanis amikor ezeket a csöveket a Telefunken gyártotta, már régen nem volt felül leszívott cső. Ekkor még nem tűnt fel a csőre ragasztott szalag. Amikor valakinek a kezébe került egy RES 164 szintén felső leszívócsonkkal, alaposan megnézte a csövet. A leszívó csonk a Telefunken embléma közepén volt, és jól látszik, hogy a munka során az üvegbura is finoman deformálódott. (6. ábra) Alaposan szemrevételezve meglátta, hogy a cső alul körbe volt vágva, és utána összeforrasztva. (7. ábra) Közben több hasonló példány is előkerült, majd a dolog megoldódott. A háború előtt a Fernseh Gmbh - azon kívül, hogy a televíziózás elvét és gyakorlatát kidolgozta - rendelkezett egy évi 1000 darab ikonoszkóp előállítására alkalmas nagyvákuum üzemmel. A háború alatt (Berlinben) természetesen ezt is szétbombázták, és egy mindössze 50 fős kis egység maradt üzemképesen, Taufkirchenben. Itt néhány ügyes mérnök vezetésével legalább olyan ügyes üvegtechnikus - nyilván segédeszközökkel - felvágta a csövet, új fűtőszállal látta el, a burát ellátták leszívó csonkkal és új getterrel, majd összeforrasztották és elvégezték a csőgyártás további munkafázisait. Feltehetőleg nem nagyon válogathattak a felhasználható anyagok között, és ezért a csövek soros fűtésre nem alkalmasak. (8. ábra) Az eredeti 150mA fűtőáramot vett fel, a javítás során gondolom, olyan lett, amilyen wolfram dróthoz hozzájutottak. Ezért vesz fel 300 mA fűtőáramot. Erre a ráragasztott felirat is felhívja a figyelmet. A cég 1949-ig újított fel csöveket. Ekkor átköltöztek Bochumba, és utána csak TV-vel foglalkoztak. (és foglalkoznak ma is, más néven) A cég történetével kapcsolatos írások sok érdekes információt tartalmaznak a PAL és SECAM TV rendszerről, az Osztankinói TV stúdiókról, a Budapesti TV stúdió kialakításában játszott szerepükről, stb. Ez már egy más történet. Tombor József Velence
Dokumentumok :: Nosztalgia Rádió Hírújság, Dokumentumok :: Rádiócsövek
2009.11.3
|