Nomen est ómen - a név kötelez. A Standard Rex egykori konstruktőrei jól ismerhették a latin mondást, mert a készülék minden részletében „király". Ilyen szintű egyenes vevőt sem akkor sem később nem készítettek. Pedig az 5+1 csöves Orion 7050 vagy az egy csővel „szerényebb" Telefongyári Olimpikon igen komoly és drága készülékek voltak, még sem ez a szint. A Rex egyszeri és megismételhetetlen. Ilyen formavilággal, átgondolt kapcsolástechnikával és megvalósítással nem találkozunk egyetlen rádiógyártó palettáján sem. A Standard 1930-1931-es kínálatában a Rex mellett a 3A (és két változata) szerepel. A „15 év Standard Radio" kiadványban a Rex a 3A kicsit felpumpált változatának tűnik a bélyegszerű képen. Aztán a kapcsolási rajz és a valóságos megjelenés nyilvánvalóvá teszi, hogy két külön kategóriába tartoznak. (Természetesen ettől még szeretjük a 3A-t is. A Nosztalgia Rádió hírújság 2001. augusztusi és októberi számaiban Simoncsics László, a decemberiben Kóger László írt a „kistestvérekről" igen részletesen). A Standard ezzel a rádióval az egyenes vevők piacán egészen kiválót alkotott mind a külső-belső megjelenés mind az áramköri kialakítás tekintetében. Az üzleti siker csak valószínűsíthető 80 év távlatából. A Standard gyár tervezői bizonyára apait-anyait beleadtak, hogy a bevezetésként idézett latin mondásnak megfeleljen alkotásuk. Számomra ez nem kétséges és remélem, hogy a következő leírás másokat is meggyőz erről.

1. Készülékház

A Standard mindig is nagy figyelmet szentelt a készülékdobozok szép, sokszor extravagáns kialakítására, de ennyire elegáns, letisztult dobozt többet nem készített (kivétel a hasonló kivitelű Super Rex). Egyszerű téglaforma, lekerekített élekkel, mégis első pillantásra megragadja a figyelmet, mint egy aranytömb. Az 51*33*30 cm-es külső méretek az aranymetszés arányát közelítik - nyilván nem véletlenül. Anyaga tömör dió, gyönyörű sötétbarna színnel. Bár kezelőszervekben nincs hiány, az előlapon csak két nyolcszögletű, kicsit hosszúkás, sárgaréz öntvény díszkeret található, melyek a megjelenést döntően meghatározzák. A korabeli fekete-fehér fényképeken is szinte vonzzák a tekintetet. A jobb oldali ablakban a hátulról megvilágított, 180-as beosztású skála aktuális értéke látható, a bal oldaliból egy nagyon szép, egyedi kialakítású gomb emelkedik ki és szolgál az egy-gomb hangolásra. Körben recézett, 30 mm átmérőjű korong az alap, melyből egy nyolcszirmú virág - talán őszirózsa vagy dália - domborodik ki. Ilyen gombot egyetlen készüléken - még a Super Rex-en sem használtak később. Ezzel a megjelenéssel, egy antik bútorokkal berendezett szobabelsőbe is szépen beleillett. Inkább tűnik első pillantásra egy nagyobbacska ékszerdoboznak, mint a kor csúcs készülékének. Természetesen az ára is ehhez mért volt: 870 Pengőt kértek érte hangszóró nélkül. (Forrás: A magyar rádiózás története és a vevőkészülékek katalógusa).

A többi kezelőszerv az oldalakon található. Jobb oldalon van a hálózati kapcsoló valamint a visszacsatolást szabályozó és az első RF cső előfeszültségét állító kerek, recés gombok. A hálózati kapcsoló alsó állásában van bekapcsolva a rádió, az előfeszültség változtatásával állítható a hangerő. Érdekes és nem túl praktikus módon a szabályozó potméter tengelye a kapcsoló műanyag keretét töri át. Ezen vannak a feliratok is angol nyelven (ON, OFF és R egy nyíllal). A visszacsatolás szabályzó gomb alatt egy fém korong van V és nyíl gravírozással. Baloldalon a hullámváltásra és a visszacsatolás kiegyenlítésére szolgáló 2 darab egyforma karos-gomb található. Alattuk, apró szögekkel rögzített fém korongokon találhatók a gravírozott feliratok. A hullámváltónál GR, 2000 és 600, a visszacsatolást kiegyenlítő gomb alatt S és két ellentétes irányú nyíl. A rádió kezelőszervei különböznek a később használtaktól. A legnagyobb eltérés, hogy valamennyiben 8 mm átmérőjű a furat. A hátoldal felsőrészén 5 darab 30 mm átmérőjű nyílás található a csövek termelte hő elvezetésére. Díszítésükre áttört, feketére festett fém lemezkorongok szolgálnak. Mintázatuk katedrálisok rozettáit idézi. Jobb oldalt, alul, egy nagyobb ablak található a hangszóró, a fejhallgató és a gramofon csatlakozások számára szintén angol rövidítésekkel: LS, PH, GR1 és GR2. Ezeket a betűket a kivágást takaró műanyag keretbe préselték és fehér színnel kiemelték. E mellett lép be a hálózati zsinór is egy fából esztergált törés gátlón keresztül. Lejjebb még egy kör alakú nyílás van, melyen keresztül csavarhúzóval, brumm minimum állítható. A bal felső sarokban két banánhüvely szolgál az antenna és a föld csatlakoztatására A és G felirattal. A doboz teteje nyitható. Hátrahajlását egy vékony lánc határolja. Lezárva, a Standardyne-nél is használt hernyócsavaros megoldással rögzíthető. A készülékházon nincs semmilyen szöveg vagy logó, hanem a nyitható tető belső oldalán, a bal felső sarokban található egy kis szögletes fém táblán a „Standard" név, a jól ismert, kissé szálkás betűkkel. A tető nyitásakor a készülék automatikusan lekapcsolódik a hálózatról. Ilyen biztonsági megoldást sokáig alkalmazott a Standard Rádió, még a későbbi keménypapír hátlapoknál is. Nagyon érdekes a sasszi és a készülékház kapcsolódása. Az elektronikát egy 2,5 mm vastag alumínium lap tartja. Ez alulról belesimul a készülékház alján körbefutó fészekbe és ahhoz, az onnan kinyúló, 8 db M3-as átmenő csavarral rögzítődik. Ezek a csavarok felül széles, lapos szárban végződnek, melyet három süllyesztett fejű facsavar rögzít megbízhatóan az oldalfalakhoz. A készülék kidobozolása eltér a szokásostól; az alulapot rögzítő anyák eltávolítása és az összes kezelőszerv lebontása után a doboz egyszerűen leemelhető az elektronikáról - természetesen a hálózati zsinór átfűzve marad. A kezelőszervek működése nem szokványos, ugyanis ezek egy közdarab által csatlakoznak a forgatandó tengelyvégekhez. A forgatógombok a szokott módon leszerelhetők, de a közdarabok nem. A közdarab egy 8 mm átmérőjű, egyik végén zárt cső, amelyben egy M2,5-ös csavar szolgál a két fél összeszorítására. Tehát, a gombok és karok leszerelése után, egy kisméretű lapos csavarhúzóval még a közdarab belsejében található rögzítő csavart is ki kell csavarni. A rádió alján a külső megjelenés fontos része a 4 darab, sárgarézből készült bordázott félgömb, melyek tartólábként szolgálnak. A félgömbök alján lévő - mostanra megkeményedett - csapos gumikorongokon áll a rádió. Ezek elég vastagok, hogy befogadják a 30 mm hosszú M3-as csavarok fejét, melyek a félgömböket az alulaphoz rögzítik.

2. Áramköri megvalósítás

Az áramköri kialakítás nagyon igényes; kétfokozatú, hangolt nagyfrekvencia erősítő, klasszikusnak mondható visszacsatolt audion demodulátor, kétfokozatú hangfrekvencia erősítő kimenő transzformátorral de nídertrafó nélkül. A hálózati tápegységben csak egyoldalas egyenirányítást alkalmaztak. Az audion kivételével minden cső negatív előfeszültséget kap, ami az antennakörnél szabályozható is, ahogyan már említettem. Egy ilyen kapcsolás garantálja a kiváló minőséget, de a „királyi" jelző elnyeréséhez több kell. Ez a többlet a megvalósítás részleteiben rejlik; a légmagos toroid tekercsek és az akkor még újdonságnak számító négy elektródás - tetróda, magyarul árnyékolt rácsú - csövek alkalmazását döntő fontosságúnak tartom. Közismert, hogy az egyenes vevők legnagyobb problémája a felerősített nagyfrekvenciás jel visszajutása az előző erősítő fokozatokba, az ugyanis begerjedést okozott. A toroid tekercs szinte kínálja magát egyenes vevőkhöz a gyakorlatilag nulla szórás és az alacsony veszteség miatt. Mégsem igen használták a munkaigényes, speciális gyártási technológiát igénylő - tehát drága - előállítás miatt. Az amerikai Thorola cég alkalmazott toroid tekercseket az Islodyne rádiójában (1925) a híres „doughnut" tekercsek formájában, itthon pedig az 1926. októberi Rádió amatőr szemlében található leírás otthoni legyártásra. Volt tehát előzmény, amiből szinte logikusan következik, hogy egy ilyen kaliberű rádióhoz csak toroid tekercs lehetett elég jó. Abból viszont a legegyszerűbbet készítették; az antennakörbe, és a nagyfrekvenciás erősítők anódkörébe is egyszerű párhuzamos rezgőkört - zárókört, ahogy akkor hívták - terveztek. Így sem lebecsülendők a méreteik: 120 mm külső átmérő és 50 mm szélesség, amely a hosszú- és középhullámú sáv vételére 2 tekercset tartalmaz. (Ezzel a tekercs kialakítással találkozhatunk, a következő évjárat 3X rádióiban). A nem transzformátoros kivitel miatti gyengébb jelerősítést a tetróda nagyobb erősítése kompenzálta. Az anód zárókört és a tetródát ugyanis szinte egymásnak találták ki: a párhuzamos rezgőkörnek rezonancia frekvencián a legnagyobb az impedanciája, ami, a több száz kiloohm belső ellenállású csővel jelentős erősítést eredményezett. Az már csak hab a tortán, hogy a triódához képest a tetróda anód-rács kapacitása nagyságrendekkel kisebb és ennek megfelelően a visszahatás is ilyen mértékben csökken. Persze mindennek ára van: az anód és az anódfeszültség között „lebegő" toroid tekercs egyik végét föld potenciálra kellett hozni, oda, ahová a hármas-forgó állórésze is csatlakozott. Azt hiszem, ez már csak ujjgyakorlat lehetett az egykori tervezőknek: a toroid tekercs anódfeszültség felőli végét - a nagyfrekvenciás jel szempontjából - egyszerűen leföldelték, az anód oldalihoz a forgórész közvetlenül csatlakozott. A földhöz csatolásra egy kis kapacitású kondenzátor is elég lett volna, de összekötötték a kellemest a hasznossal: nagy kapacitású kondenzátorokat használtak, melyek egyben anódfeszültség szűrőként is működtek. Egyébként is nagy figyelmet fordítottak a szűrésre, hidegítésre; 12 darab nagy értékű, 0,5, 1 és 2 µF-os kondenzátort használtak fel, amibe a tápegységben lévő további 3 nincs is beleszámolva. Ezek papír és nem elektrolit kondenzátorok a német Zwietusch & Co. GmbH-tól. Galvanizált acél kaniszterekbe voltak beépítve, szemmel láthatóan gondos kivitelben. Összesen 5 ilyen kondenzátor tömb található a rádióban.



A tápegység meglehetősen szerény, egyoldalas egyenirányítás szűrő fojtóval. A fojtótekercsre szükség is volt a kis értékű 3 illetve 2 µF-os szűrőkondenzátorok miatt. Az egyenirányító cső foglalatába kettős dióda is bedugható, de ettől természetesen nem válik kétoldalassá az egyenirányítás. Első pillantásra talán nem tűnik fel, de az egyenirányító cső anódja a negatív pont, amire a szűrőkondenzátor cseréjekor oda kell figyelni. A Standard Rádiónál ez bevett megoldás maradt a későbbiekben is. Ide csatlakozik a negatív előfeszültséget előállító különleges kivitelű, Always „Spaghetti" huzalellenállásokból álló lánc (3*50 és 1*400 ohm). (Forrás: Kopasz Mátyás: A rádió ellenállásokról). Ezek kialakítása a következő volt: az ellenálláshuzalt selyemszálakból álló „magra" tekercselték, a végeket csőszegecsekben rögzítették, amikből forrasztható huzalok álltak ki és az egészet varniscsőbe bújtatták. Hajlítható, jól szerelhető alkatrész volt. Azonosításuk a varniscsövek végére festett fekete sáv és a - ma már sajnos nem igen kivehető - felirat segítségével történhet, vagy inkább ellenállásméréssel. A sorosan kapcsolt spagetti ellenállásokhoz még egy 500 ohmos huzal potenciométer csatlakozik az első RF cső rácsfeszültségének változtatására.

Ahogy már korábban említettem, a rádiót egy nagy alumínium lap tartja. De az is megállná a helyét, hogy a készüléket a hatalmas hármas forgó - pontosabban, annak az egészen brutális méretű öntött alumínium háza köré építették. Ide rögzítették a légmagos toroidok X alakú tartószalagjait, a csövek és az elektronika szerelvényeit, az óriási árnyékoló dobozt és végül a tartókengyeleket, amelyek által a komplett elektronika az alsó alulemezhez csatlakozott. A hármas forgó egyik állórésze mozgatható, így a visszacsatolás okozta elhangolódás kompenzálható.

A csövek L alakban helyezkednek el a hármas-forgó háza körül. Az egyenirányító cső, a végcső és a hangfrekvenciás előerősítő cső a rövidebb, a két nagyfrekvencia erősítő és az audion cső a hosszabb szárra került. A tartólemez anyaga itt is alumínium, amibe ablakot vágtak a bakelit lemezbe épített csőfoglalatok számára. A két rész jól láthatóan külön készült. A nagyfrekvenciás és audion egység kábel korbáccsal csatlakozik a végerősítő és táp panel belső sarkában elhelyezett forrléchez. A nagyfrekvenciás rész rendkívül szellős, a hatalmas légmagos toroidok garantálják ezt. Az ellenállásokat közvetlenül a csőfoglalatokra vagy a kondenzátortömb kivezetéseire forrasztották, illetve az audion fokozatnál megjelenik az ívesre hajtott prespán lemezre szerelés. Színes, - később is alkalmazott - ­műanyag szigetelésű kötőhuzalt használtak. Én piros és zöld színűvel találkoztam. A kis értékű kondenzátorok és az ellenállások Dralowid gyártmányok.

A gondos tervezés szinte mindenütt tetten érhető: a 180 osztású skálát egy félkörnél nagyobb, de teljes körnél jóval kisebb sárgaréz korong tartja és mozgatja. A hiányzó részt súlyokkal pótolták az egyenletes futású hangolás érdekében.
A tápegység és végerősítő rész meglehetősen zsúfolt; itt található a hálózati transzformátor, a szűrő fojtó, a HF kimenő trafó és a legnagyobb - kilenc darab kondenzátort rejtő - kondenzátortömb. Mai szemmel visszatekintve már-már beteges, ahogyan az árnyékolást kezelték; a toroid tekercseket a hármas forgó házához rögzített hatalmas zárt ketrec, felül a 3 db RF csövet leemelhető doboz árnyékolja. Az árnyékoló dobozok rekeszekre voltak osztva, anyaguk galvanizált acéllemez. Ennél tökéletesebben nem igen lehetett volna kiküszöbölni az egyes fokozatok egymásra hatását: tetródák és toroid tekercsek használata, az anód- és segédrácsfeszültségek igen gondos szűrése, alkatrész és cső oldali árnyékolás. Az eredmény természetesen a konstruktőröket igazolja.

3. Javítás, restaurálás, érdekességek

Azzal, hogy valaki megszerez egy Rex-et, a legnagyobb feladatot már meg is oldotta. A saját idejében sem lehetett túl gyakori készülék, de számuk az eltelt időben drasztikusan lecsökkent. Ez érthető is, hiszen gyaníthatóan, az eredeti, jómódú tulajdonosokkal a kommunista rendszer igen mostohán bánt. Igen valószínű, hogy a kitelepítésükkor vagy vagyonelkobzásnál nem ezeket mentették elsősorban.

A következő gyári számú készülékekről van tudomásom: R1265, R2022, R2452, R2571, R2600, R2613. Az R betű a rádió nevének kezdőbetűje lehet, a számok alapján valószínűsíthető, hogy 1000-el indult a sorozat és maximum 2000 darabot gyárthattak. Viszont a megmaradt Rex-ek - a személyesen vagy hallomásból szerzett információk szerint - köszönik, jól vannak. Én csak jó dobozzal találkoztam; a tömör dió faanyag - az elsőrangú asztalos munkának is köszönhetően - időtállónak bizonyult. Rendszerint egy kis kozmetikával beéri. Mindenkinek javaslom a sárgaréz díszkeret öntvények megtisztítását, mert az nagyon feldobja a készüléket. Az előlapról könnyen leszerelhetők három csavar oldásával. Én Cif cream folyékony súrolót és kemény sörtéjű fogkefét használtam régi fényük visszaállítására. Ha nem babráltak bele a készülékbe, akkor az elektronika is jó állapotban maradt fent. A 30-as évek második felére a szuper vevők felülmúlták a bonyolult kezelést igénylő egyenes vevőket, ezért a legtöbbjüket lecserélték, holott azok még működőképesek voltak. Mindenesetre első bekapcsoláskor kötelező az óvatosság: egy soros 60W-os izzót be kell iktatni a rádió elé. Ha nincs direkt zárlat, vagy komolyabb szivárgó áram, bekapcsoláskor felvillan, majd szépen elhalványul, és csak izzik a wolframszál. Jó antennával és/vagy földeléssel középhullámon valamit hallani kell az épp kéznél lévő tölcséres hangszóróból. Ha korhűk akarunk lenni, akkor a papír membrános Conus-t kell csatlakoztatni - amivel megjelenésekor reklámozták -, de a következő évben kihozott Solofon is illik hozzá. Ha a rádiót sikerül megszólaltatni, az esetleges csőcserén kívül mással nem érdemes kísérletezni - a fentebb javasolt kozmetikai kezelésen kívül. Egy ilyen korú készülék nem a mindennapi használatra való; bőven kielégítő, hogy a gyűjteményünk része egy működőképes Rex. Ha egyáltalán nem működik, akkor persze a javításnak nincs alternatívája. Szinte bármelyik Rex-nél borítékolható a blokk kondenzátorok leromlott szigeteléséből adódó megnövekedett szivárgó áram. Ez egy adott érték fölött már megakadályozhatja a rádió működését. A tápegység első szűrőkondenzátora - mivel különálló alkatrész - még könnyen cserélhető, de a tömbben lévő kondenzátorok javítása már keményebb dió. A Zwietusch kondenzátorok jó minőségűnek számíthattak saját idejükben, de az elmúlt 80 évben szigetelő képességük igen lecsökkent. Sajnos, az elektrolit kondenzátorokkal ellentétben, a papír kondenzátorok formálással nem javíthatók, tehát csak a kiváltás marad. A kondenzátortömböket szegeccsel rögzítették, ezért a helyükön kell a javítást elvégezni, ami kétféleképpen történhet. Az egyszerűbben megvalósíthatónál mai, modern kondenzátort forrasztunk a kivezetésekre. A másiknál - az eredeti szerelési kép megtartása érdekében - az új kondenzátorokat beépítjük a kaniszterekbe. Természetesen a tömbök megbontásának minden mozzanatát ajánlatos dokumentálni fotókkal és vázlatokkal, hogy a későbbi visszaépítés ne okozzon gondot. Először a forr fülekhez csatlakozó ellenállásokat, vezetékeket kell kiforrasztani és félre hajlítani.

A kondenzátor kivezetéseket szabaddá kell tenni a cin kiszippantásával. A két rögzítő fül felhajtása után egy vékony késpenge segítségével a bakelit zárólemez kiemelhető. A kaniszterben lévő kondenzátorok légmentes lezárására a jól ismert, fekete, bitumenszerű kiöntő masszát használták. Ez kb. 10 mm vastag, ami elegendő egy mostani elektrolit kondenzátor befogadásához. A kitöltő massza közepébe, keskeny vésővel mélyedést kell készíteni, egészen a kondenzátorok szintjéig. Körben 6-8 mm széles sávot meg kell hagyni a bakelitlap szintben tartására. A jelenleg beszerezhető 22 µF/450V elkónak kb. 10 mm az átmérője, így éppen befér a kivésett üregbe. A kivezetések beforrasztása után a bakelitlap a helyére kerül, és a két fül visszahajtásával rögzítődik. Sajnos a tápegységben lévő szűrőkondenzátorok cseréje nem ilyen „egyszerű"; a hozzáféréshez ki kell szerelni a szűrőfojtót és a kimenőtrafót, de még így is kínszenvedés. Csak nyugodt és nagyon elszánt gyűjtőknek ajánlom. Ennél a kondenzátortömbnél járhatóbb megoldás a régi kondenzátorok bekötő huzaljainak leválasztása, majd az új kondenzátorok beforrasztása közvetlenül az alkatrészekhez. A nagy alkatrészsűrűség miatt nem is lesznek túl feltűnőek. A kondenzátorok cseréje után még az előfeszültség-ejtő „spagetti" ellenállásokkal is lehet baj. Szakadás esetén az eredeti ellenállás az egyik csőszegecs levágása után könnyedén kihúzható a varniscsőből. Pótlására több darab sorba forrasztott 0,6W disszipációjú fémréteg ellenállás jól használható (pl. 4x100 vagy 5x10 ohm). Ezek beleférnek a varniscsőbe, tehát az eredeti forma megőrizhető. Természetesen az itt említetteken kívül még bármilyen más probléma is adódhat. Esetenként találkozhatunk az eredeti kezelőszervek hiányával vagy azok nem odavaló pótlásával. Ezeknek valósághűen utángyártott példányai a börzén beszerezhetők. Gyakran hiányoznak az árnyékoló dobozok is. Sok türelemmel,
ügyességgel - az eredeti alkatrészek mintaként történő felhasználásával - ezek is pótolhatók. A hálózati vezetékkel a szokásos óvatossággal kell bánni. Ha a két ér gumiszigetelése megkeményedett, hajtogatásra porlik, és ez zárlathoz vezethet. A hibás csövek pótlása nem megoldhatatlan feladat: megegyező vagy kiváltó típusok gyűjtői berkekben fellelhetők.

Jól ismert, hogy rádiógyáraink jelentős exportot bonyolítottak le ezekben az években. Ezt csak megerősíteni tudom annak közreadásával, hogy az én Rex-em a német ebay-ről tért haza. De találkoztam itt már Super Rex, Solofon, Olimpikon és We3B készülékkel is - hogy csak a legkívánatosabbakat említsem. A rádió, a szép kozmetikai állapot és az érintetlennek látszó elektronika dacára, bekapcsoláskor nem szólalt meg. Egy kivételével valamennyi cső 100%-os volt, érdekesség, hogy közülük kettő Sátor gyártmány. A blokk kondenzátorokra 100 volt egyenfeszültséget 10 Kohm ellenálláson rákapcsolva, több milliamper szivárgást mutattak. Ez már elég az anódkörben lévő alkatrészek kisöntölésére, a működés teljes megakadályozására. Az összes blokk kondenzátor kicserélése és egy szakadt spagetti ellenállás javítása után a rádió megszólalt. Magas antenna hiányában, csak földeléssel vette az összes nagyobb - sajnos egyre fogyatkozó számú - középhullámú állomást. Solofon hangszóróval olyan hangerőt produkált, hogy halkítani kellett. Túl szoros visszacsatolással begerjeszthető a készülék, de ez hatásosan kezelhető a forgókondenzátor állórészének állításával. Minden kezelőszerv állítására reagált, bizonyítván, hogy azok nem dísznek vannak ott. Micsoda élmény lehetett a vétel annak idején magas antennával! A Standard egészen 1940-ig gyártott jó minőségű egyenes vevőket, de az olcsóbb kategóriában. Nem kérdőjelezhető meg, hogy a Rex a '30-as évek egyenes vevőinek a királya volt. Sajnos ma már tudjuk, hogy ez a csodálatos rádió lett az egyenes vevők hattyúdala is.

Szabó László

RMK Nosztalgia Rádió Egyesület lapja - Megjelenik kéthavonta, ingyenesen az Egyesület tagjai részére Főszerkesztő: Kóger László, Szerkesztés: Biliczky István, Kiadás: Szécsényi Lajos RMK Nosztalgia Rádió Egyesület székhelye: 1800Bp., Bródy S. u. 5-7. Elnök: Kóger László tel.: (06-30) 378-6633 kogerradio@citromail.hu