|
|
Történelmi jelentőségű táskarádiók
Legendás történet: a múlt század húszas éveiben egy gazdag vidéki földbirtokos vett egy hatalmas ládaméretű rádiókészüléket, szép tölcsérhangszóróval. Miután kertjében hosszú antennadrótot húztak ki, mégsem sikerült fogni megbízhatóan az akkor még csak tucatnyi európai adóállomást. Az odalátogató szakértő azonban hamar kellemes zenét és sokféle adót varázsolt a hangszóróba, de a tulajdonos nem értette a rádió működést, gombjainak finom hangolását, ezért gondolt egyet és a készülék mellé állandó kiszolgálónak leszerződtette a rádióhoz értő műszerészt, aki nála fizetést, kosztot és kvártélyt is kapott. Sokan gyerekként éltük át a csodát, amikor szüleink előbb a kristálydetektoros szerkezet hallgatójába varázsoltak zenét, majd az udvaron kifeszített antennát asztali készülékbe fogva, megszólalt a zenetündér. A következő fokozat az volt, amikor a rádió a vízcsaphoz huzalozva már tetőantenna nélkül is zümmögött. A harmincas években a rádió hamarosan kedvelt és elterjedt eszköz lett, többnyire telepes készülékeivel, hiszen vidéken villanyáram kevés helyen volt. Igen hamar kezdtek kisméretű hordozható készülékeket gyártani, nálunk is. Hátrányuk a nagy fogyasztás, az anódtelepek drágasága és akkor még az antenna is egy hosszú rézdrót volt. A ferritantenna, sőta fém teleszkópos megoldás, majd csak később az érzékenyebb készülékek és a nagyteljesítményű adóállomások korszakában válik uralkodóvá. Sok gyűjtőnek van birtokában régi csöves hordozható, úgynevezett kofferrádió és ezek közül is kitűnik szépségével és nagyszerű vételkészségével az amerikai Zenith cég robusztus TransOceanic légi cirkálója. A Zenith cég 1944-ben kezdte gyártani legendás koffer rádióját, amely egyaránt működött telepről és hálózatról. A készülék elsősorban arra szolgált, hogy a háborúban az otthonuktól messze került katonák hallgathassák rövidhullámon a hazai híreket, másrészt a 48 méteres hullámhosszon családtagjaik üzeneteit is hallják. Annak érdekében, hogy a vétel vonaton, harckocsiban és repülőn is lehetséges legyen, kifejlesztettek hozzá egy olyan mágneses antennát, amely tapadókorongokkal a jármű ablakára volt rögzíthető. Ennek a készüléknek a későbbi 46-os, 48-as változatai az amerikaiaknak jól szolgáltak a koreai és a vietnami háborúban is, de került belőlük kereskedelmi forgalomba is. A magyar gyűjtő számára ezek a pompás rádiók azért is nagy trófeának számítanak, mert tervezőjük a kalandos életű magyar mérnök, Striker György volt. Stirker a budapesti születésű fiatalember gimnazista korától minden zsebpénzét rádióamatőrködésére költötte, már tizenhat éves korában tagja lett a Magyar Rövidhullámú Amatőrök Egyesületének. A jómódú család gyermeke Berlinben járt egyetemre, később Bécsben folytatta tanulmányait, 1938-ban áttelepült Amerikába. Itt hosszabb keresés után sikerült elhelyezkedni egy chicagói műszer szervizben Egy napon a cég különös megrendelést kapott, a túl nagy méretű hazugságvizsgáló készüléket kellett korszerűsíteni. Stirkerre bízták a villamos részt, aki kidolgozott egy ellenütemű egyenfeszültségű erősítőt, ami -egy kijelzővel- jellemző görbéket tudott rajzolni. Az eredmény látványos volt, mert a korábbi szobaméretű szerkezet helyett sikerült a készüléket egy közepes fadobozba beépíteni. A hazugságvizsgáló keresett és népszerű lett Amerikában és a Zenith Rádió elnöke McDonald elcsalta cégéhez Stirker Györgyöt, aki ott azt a feladatot kapta, hogy tervezzen egy különleges rövidhullámú világvevőt, amely repülőgépen, hadihajón, vonaton vagyautóban egyaránt jól működik. A feladat nem volt egyszerű, mert a fémszerkezetek erősen leárnyékolják a vevőt. Striker rájött, hogy a fémablakok széle szinte keretantennaként működik és megfelelő antenna induktív csatolásával a rádiójelek jelentősen feltranszformáihatók, ezt szolgálta a rádió ablaküvegre pattintható mágneses antennája. A feladat kitűzése után alig egy év multán a Zenith világvevő készülékei, Striker György szabadalma alapján legördülhettek a gyár szerelőszalagjáról és megkezdték győzedelmes világkarrierjüket egészen a tranzisztoros korszak beköszöntéig. A zseniális konstruktőr a Zenith gyárában még megoldotta kvarckristályok gyártását tankrádiók számára, de 1948-ban hazatelepült, belépett az Orionba és ott megszervezte Közép-Európa legmodernebb műszergyárát. Erről bővebben a Rádiótechnika 1992-e évkönyvében olvashatunk. A Clippernek, cirkálóhajónak is becézett Zenith kofferrádiókból az évek során több típust, több évjáratot is sikerült gyűjteményembe megszerezni. Legutóbb egy nagyon viharvert és hiányos darabhoz jutottam, cserével. Mivel a külseje ép volt a kisebb hibákat kijavítva boldogan tettem a Salgó polcra büszke társai mellé. Arra nem is gondoltam, hogy valaha megszólal mert pótolhatatlan amerikai csövek hiányoztak belőle.. Szerencsére meglátta nálam szenvedélyes, rádiós barátom és rögtön álmodni kezdett, hogy miként pótolja a hiányt és szorgos munkával, milliméterenként átvizsgálva bírja szóra. Ismerve buzgalmát és képességét rábíztam az élettelen koffert, de még mindig kételkedtem, hiszen Kóger Lászlót és Simoncsics László barátunkat is felhívtam, de a hiányzó elektroncső feltalálására ők sem adtak nagy esélyt. Néhány hét múlva azonban Sándor barátom felhívott és telefonba, amelyet a rádió elé tartott, megszólalt kristálytiszta hangon a Kossuth adó. Ezek azok a pillanatok, amelyek minket gyűjtőket megjutalmaznak és táplálják rádiós szenvedélyünket.
Furkó Zoltán
Dokumentumok :: Nosztalgia Rádió Hírújság
2011.8.28
|