|
|
Egy szakkönyvtől a kémrádióig
Kiss Frigyes / alapító tag /, Petőháza Közel húsz évvel ezelőtt egy könyvet kaptam egyik munkatársamtól. Régi rádiókat láttam benne. A fényképeknél nyílt ki, nem a kapcsolási rajzoknál. Nagyon megtetszett változatos, arányos formájuk. Kádár Géza, Rádiókészülékek kapcsolásai (1936-55) volt a könyv címe. Ettől kezdve nem volt megállás. A rádió-kapcsolástechnikában is jártas vagyok, - mi még az 1970-es évek derekán az úgynevezett emeltszintű szakmunkásképzés keretében megtanultuk az elektroncsövek lelkivilágát. De megfogott néhány készülék ötletes mechanikai konstrukciója is. Így kezdődött gyűjtőmunkám. A készülékeimet magam restaurálom, az ehhez szükséges sokrétű ismeretet, tudást folyamatosan szívom magamba. Gyűjtőklubunk megalakítása óta ez sokkal könnyebb. Ezek után mondhatom igazán hobbinak, szép foglalatosságnak. Gyűjteményemben nem törekszem típussorozatokra, és azok teljességére. Annál izgalmasabbnak tartom történetüket, formagazdagságukat, vagy technikai megoldásukat, pl. a néprádió sorozatok és átalakított verzióik, a rádióépítő készletek, amiket hasznos időtöltésre ajánlott érdeklődő fiataloknak, nagy szakmaszeretettel, a gyártó VIDEOTON szocialista kollektívája, és az áramköröket kikísérletező MHSZ Központi Rádióklub. Vagy a szovjet gyártmányú termo-elektromos petróleumlámpa az 1950-es évekből, ami telepes-csöves rádiót működtet. Technikatörténeti oldalról nagyon széles skálán mozoghatunk. Így fordulhatott elő, hogy a rádiók, gramofonok, mérőműszerek mellett örömmel fogadtam be gyűjteményembe a pénzverdei modellvasutat is, mert hogy: miért éppen a Magyar Állami Pénzverő gyártott Magyarországon az 1950-es évek derekán modellvasutat? Mondhatom, szép ez a modellvasút és a története is. Vagy, hogy lehet az, hogy a sújtólégveszélyes bányában azt a Davy-Woif biztonsági bányászlámpát is használhatták, aminek égőanyaga a tűzveszélyes benzin? Folytathatnám a sort egy örökségből hozzám került, első ránézésre semmihez sem hasonlító alkalmatossággal, amit azzal a megjegyzéssel kaptam: „nem ér ez már semmit, megette a kenyere javát, jó helyen lesz ez nálad.". Volt is nagy megdöbbenés és csodálkozás, még magam részéről is, mikor kitartó nyomozás és munka árán lelket (fényt) leheltem bele. Mert bizony lámpa volt, Petromax rendszerű, nagy fényerejű, izzóharisnyás, pumpás petróleumlámpa, - megdöbbentően zseniális konstrukcióval, megoldásokkal. Ez idáig ahánnyal csak összehozott a sors, mindegyiket fényre bírtam. Gyűjteményemet már részben technikatörténeti gyűjteménynek mondanám. Immár túl a sokadik önálló technikatörténeti kiállításomon azt is megtapasztaltam, hogy pl. egy híradástechnikai kiállítást, - amellett hogy nem árt ha néhány dolog eredeti állapotában működik is - nagyon fel tud dobni egy-egy korabeli ventillátor, diavetítő, fényképezőgép, vasaló, petróleumlámpa ..., azaz technikai használati eszközök, vagy éppen játék, mondjuk modellvasút. Kiállítói lelkületünket pedig kellemesen melengeti, ha ezeket a „kiegészítőket" is saját gyűjteményből mutathatjuk meg. Javaslom gyűjtőtársaimnak, ha tehetik, próbálják ki, ha máshogy nem, hát akár kölcsönkapott „kiegészítőkkel". A siker garantált. Kiállítás - vagy gyűjtemény látogatóink, különösen a nosztalgiázó idősebb és közép korosztályból, nagy lelkesedéssel még mesélni is fognak, számunkra eddig talán ismeretlen, érdekes dolgokat. De a híradástechnikának is vannak gyűjtői szemmel érdekes területei: Néhány gyűjtőtársammal együtt mostanában kezdtük bővíteni gyűjteményünket katonai rádiókkal. Tudjuk, néhány kollégánk speciálisan csak ezt gyűjti, meg is értem őket. Most már én is kedvelem ezeket, korabeli csúcstechnológiás megoldásaikkal, néha talán furcsa, de nagyon is célszerű formájukkal együtt. Akár szerethető is ez az „annyira ronda hogy szép" külső. A 80-as évek derekán, sorkatonai szolgálatban, víz alatti átkelési gyakorlaton R-123-as rádiókat hangoltam be a tűző napon átforrósodott harckocsikban. Érthető, hogy akkor a szűk, magas csövön leereszkedve nem az foglalkoztatott, hogy milyen jó lenne egyszer majd otthon néhány ilyen „ronda" rádió… Nem, mielőbb ki ebből az égető pokolból... Ilyen élmények után lehet-e kedvelni ezeket a készülékeket? Ilyen időtávlatból azt mondhatom, hogy igen. Most, napjainkban is különös érzés kezelni, hangolni ezeket a behemótokat, a nyári melegben természetesen kizárólag csak kellemesen hűvös szobában, a házi múzeumban. Gyűjteményem egyik érdekes darabja a „Néva" titkosszolgálati, hírszerző (kém) rádió. Meglepő módon a Hobbi Elektronika folyóirat már a rendszerváltozást követő évben, az 1990. júniusi számában ismerteti ezt a miniatürizált szovjet elektroncsöves adó-vevőt. Az 1950-es években tervezhették, amikor a Szovjetunióban földkörüli pályára lőtték az első mesterséges holdat, a Szputnyikot, majd később a Szputnyik-2 fedélzetén az első élőlényt, Lajka kutyát. A „Néva" a hatvanas évek egyik „kedvelt" modellje volt. A mai mobiltelefonokhoz hasonló rezgőhívó, a lódenkabát belső zsebéhez jól illeszkedő méret és a testhez simuló ívelt dobozkialakítás jellemzi. Mindezeket látva könnyebben elképzelhető, hol tarthat a mai technika ezen a téren. A kezdetekhez képest tehát alaposan „félrecsúsztam". De nem unatkozom, mindig találok valami érdekeset. Nekünk gyűjtőknek már valahol kötelességünk is megőrizni, átmenteni ezt a múltat, mint technikai örökséget.
Dokumentumok :: Nosztalgia Rádió Hírújság
2009.8.4
|