Ez a kis készülék majdnem minden porcikájában újszerű volt 1940 őszén, 70 évvel ezelőtt. A gyár az 1940-41-es évjáratnál először, csak szuper készülékeket gyártott, el is nevezte ezt az évjáratot Super-sorozatnak. Ennek legkisebb tagja a Kisszuper. Az egyszerű, de ízléses külső jelentős műszaki bravúrt tartalmaz, a rádiótechnika fejlődése során először hozott ki a magyar ipar 2+1-es kivitelben szuper készüléket. Az, hogy 2+1-es, a mai napig azt jelenti, hogy audion, végerősítő és egyenirányító, a klasszikus egy hangoltkörös kétpentódás audionvevő. A sok év alatt az egyenes vevők is sokat fejlődtek, a két pentódás jelentős erősítésnövekedést eredményezett a triódákkal szemben, mely a külföld vételét is lehetővé tette. Igaz ehhez hozzájárult a nagy teljesítményű adóállomások megjelenése is. Persze ez problémát is okozott, hullámcsapdákat kellett beépíteni, kettőt is, katódszűrőt, és egyéb kapcsolástechnikai trükkök kerültek beépítésre. Természetesen egy ilyen luxus külföldvevő 2+1-esnek már az ára is komolyabb volt.

Viszont mellette szólt az, hogy a kisebb pénzű vásárlóközönség pénzügyi lehetősége kb. egy 2+1-es beszerzését tette lehetővé nagyobb megerőltetés nélkül. 1940-re ennek köszönhetően a rádió előfizetők kb. kétharmada használt 2+1-est Magyarországon. Olcsó árfekvésű szuperkészülék konstruálására mindig is törekedtek a gyárak, ezt addig az időpontig 3+1-es felépítéssel tudták megoldani, de ezek ára még mindig jóval magasabb volt a 2+1-esekénél. 1940-ben jött el a lehetősége technikailag, hogy 2 kombinált csővel szuper készüléket lehessen építeni, akkor amikor forgalomba került az ECL 11-es cső, előerősítő trióda + végerősítő tetróda kombináció. A nagyfrekvenciás részben szükséges trióda-hexóda már korábban is rendelkezésre állt. Az ECL 11 tulajdonképpen a VCL 11-es nagyobb teljesítményű változata 6,3 V-ra. A VCL 11-et a Néprádió céljaira már korábban megkonstruálták, így a konstruktőrök már láthatták a kettős hangfrekvencia erősítőcső adta lehetőségeket, előnyöket, de a VCL 1-et nem lehetett beilleszteni egyszerű módon a többi cső közé. Így meg kellett várni, míg a gyárak kihozták az ECL 11-et. Mint a számozás is jelzi, német konstrukcióról van szó, hisz a 11-es acélcsöveket a német rádiócső ipar fejlesztette ki. Az ECL 11 teljesítménye és mérete miatt üvegbúrás lett, és a német rádiókban már 1939-ben megjelent. Szinte forradalmasította a rádió tervezést, minden német rádiógyár programjába vette az olcsó szuper gyártását, melyet az ECL 11 cső tett lehetővé. Ami hazai csőgyáraink kis késéssel kezdték gyártani az ECL 11-et, így az csak 1940-41-es évjáratnál a Telefunken 341 V, Orion 155 és a Standard kisszupernél került beépítésre. A Philips nem használta ezt a csövet. Visszatérve a Kisszuperre a gyár biztosra ment, a 2+1-esekhez mérten sokkal jobb műszaki paraméterekkel rendelkező 2+1-es szuperből közel 20 ezer darabot gyártott. Ha hozzávesszük a következő évben gyártott Extraszuper szintén közel 20 ezres darabszámát, amely a Kisszuper következő évi változata, közel 40 ezer darab készült ezzel a rendszerrel. Majdnem annyi, mint a Néprádiókból! A darabszámot illetően a Standard gyártmányoknál ennél az évjáratnál már könnyű dolgunk van, a Standard 15 év című kiadvány pontosan közli, hogy a Kisszuperből 18 700 db készült. Ez a kiadvány teljesen hitelesnek tekinthető adatokat közöl. A Kisszupernek készült univerzális kivitele is, de a 3+1-esként került gyártásra, soros fűtésű csövekkel, nem volt megvalósítható a 2+1-es szuperelv. Érdekes, hogy mint műszaki bravúrt két évig gyártották ezt a rendszert, aztán mégsem készült soha többet ilyen 2+1-es szuper illetve a többi gyárunk sosem hozott ki ilyen konstrukciót.

Nyilván a II. világháború is befolyásolta a fejlesztéseket, de mondjuk a háború utáni szegénység is létjogosultságot adott volna az újragyártásnak. Addigra már elavult lett az ECL 11, a korszerűnek számító 21-es sorozat pedig nem tartalmazott trióda-tetródát, a 3+1-es rendszer lett a legkisebb készüléknek felépítése is. (Kivéve jóval későbbi egy-két VT noválcsöves típust a 60-as évek elejéről.) A Kisszuper árban is megfelelt az addigi 2+1-esek árfekvéséhez, ha megnézzük több éven át a Standard gyár egyenesvevőinek árát, az kb. 10 %-kal emelkedett évenként, ehhez az emelkedéshez pontosan passzolt a Kisszuper 215 Pengős készpénz ára 1940 őszén. A célkitűzést tehát teljesítette a gyár, szuper készüléket adni egy 2+1-es áráért. Reklámozta bőségesen is a gyár, szakirodalmakban, napilapokban, bőségesen találkozhatunk ismertetésével. Valószínű, hogy nagyobb mennyiségben külföldre is került a legyártott mennyiség, ebben az időben a magyar rádióipar jelentős exportot bonyolított, többek között a balkáni államokba. Az új készülékek iránt nagy volt a hazai kereslet is, (az országhoz visszacsatolt területek!) de az olcsó készülékek iránt érdeklődők részére forgalomba került a Néprádió is. Tapasztalatom szerint a Kisszuperből messze nem maradt annyi az utókorra, mint a Néprádióból, ez is a jelentős külföldi exportot támaszthatja alá. Erről a megmaradt példányok gyáriszámaiból is következtethetünk. A Kisszuper váltóáramú kivitele a 101001-119700. számok közötti gyári számokkal rendelkezik. Én eddig a széria első ötezres példányaival találkoztam, tehát azok biztosan a hazai kereslet kielégítésére itthon kerültek forgalomba. A magasabb sorszámúak pedig exportra kerültek? Tehát a Kisszupernél a gyári szám nem a mennyiség megbecsüléséhez fontos, hanem mennyi került exportra e szériából, akinek magasabb sorozatszámú készüléke van, kérem, jelezze felém.

"Röviden" ennyit a Kisszuper megszületésének körülményeiről, látható, hogy még egy 40-es évekbeli készülék is rengeteg szempont szerint került megtervezésre és legyártásra.

A Kisszuper külsőre is eltér a megszokottól, az átlagnál kicsit szélesebb és így alacsonyabb a készülékház, ami a Standardoknál megszokott, a luxuskészülékeknél is általános szép diófurnérozást kapott. Semmilyen külön díszítés nincs rajta, hacsak nem a két szélén végigfutó díszlécet nem tekintjük annak. Az előlap alul-felül egyszerűen le van kerekítve, a megjelenést a skála körüli bakelitkeret emeli még ki. A letisztult külső forma a funkcionalitás jegyében került kialakításra. A hangszóró elé és a jobb oldali kis részre, az évjáratra jellemző bordós-barnás durvaszövésű hangszóróvászon került. A skála színes negatív skála a főbb állomásnevekkel, felül RH sáv piros színnel, középen KH sáv sárga színnel, alul a HH sáv zöld színnel van jelölve, jobb oldalt láthatjuk az elmaradhatatlan Standard emblémát. A készülék mindössze három kezelőszervet kapott, baloldalt hangerő+bekapcsoló, középenhangolás, jobb oldalt hullámváltó, hangszínszabályzás nincs. Minél kevesebb a gomb, annál egyszerűbb a kezelés. A két szélső kisebb egyformák, de a hullámváltógomb kerek színes jelzésekkel is el van látva a hullámsáv színeinek megfelelően. Számuk is van: hangerő MX 5024/2. 4200 EY/EA, hangolás MX5019, 4200 DY, hullámváltó MX 5025/1 4200 EY/EB. Ez mind olvasható a gombok belső felén. Érdekes az MX jelzés, ezzel a jelzéssel a Marosi Pál bakelit üzem számozta forgatógombjait. Nagyon úgy néz ki, hogy ebben az időben ez a cég szállított a Standard gyárnak, emellett a Standard gyári jelzés is olvasható a gombokon. A gyárat akkor már jelentősen leterhelték a hadi megrendelések. A hátlap jellegzetes Standard hátlap, de a rögzítéséhez már nincsenek fülek, egyszerűen facsavarokkal van a házhoz rögzítve. A készülékház belül ki van kenve szürke festékkel, mint az 1940/41-es sorozat többi tagja. A hátlapot levéve egy egészen kicsi sasszit láthatunk, annyira kicsit, hogy érdekes módon a hálózati trafó teljesen az oldalára került. Viszont a sasszi alapmagassága megmaradt, és a készülékház alacsony mérete miatt a nagyméretű hangszóró teljesen mellé került. A sasszi szokásosan ezüstszínűre van festve, a trafó is ismerős, az egész jellegzetes Standard technika. Felül a kettősforgó, papírházas elkó, a 3 cső, antenna, modulátor, és kF tekercsek a búrában foglalnak helyet. Az összes többi alkatrész alulra került. A skálát egy izzó világítja meg, hátulról papírlap takarja. A skálavilágítás kétféleképpen került kialakításra. A sorozat elején még a rögzítőfül a készülékház tetejére volt csavarozva, melyre rá kellett tolni a skálaizzó foglalatát. Valahol a 2500-as sorozat után a skálaüvegtartó keretet felül összekötötték egy hajlított merevítőpánttal és akkor már arra került a skálaizzó foglalatrögzítése. (Restaurálásnál erre is figyelni!).
A hangszóró a jól bevált gerjesztett dinamikus, száma: CY 3100/DA, rajta a kimenő trafó BX 5207/CA. A hálózati zsinór barna szövetszigetelésű és gyárilag rá van sütve a műanyagházas villásdugó. Huzalozás a megszokott vörös pamutszigetelésű "Standard"-huzal. Az R-C alkatrészek egy része forrfülekkel ellátott szerelőlapra került, de csak a nagyobb sorozatszámú példányoknál. Az első kb. 2500 darabnál még az összes R-C alkatrész közvetlenül van szerelve. Az ellenállások sötétbarna Remix, a kondenzátorok Standard típusok. A hullámváltó egytárcsás, a rövidhullámú tekercsek alul szabadon vannak. Csövezés ECH 4 modulátor-oszcillátor, ECL 11 audion-végerősitő, EZ 2 egyenirányító.

Ha ránézünk a sasszira, azonnal látható a tipikus Standard technika, annál érdekesebb a kapcsolása a Kisszupernek. A tápegységrész teljesen leválasztott, az anódfeszültséget klasszikus kétutas egyenirányító állítja elő. A gerjesztőtekercs a pozitív ágban van. Az ECL 11 két anódja ellenállással van átkötve gerjedések ellen, a katódban ellenállásokkal van az előfeszültség előállítva, a triódarész audionként anódkönyök egyenirányításban van bekötve. A kF (465 kHz) közvetlen van a rácsra kötve. A kF speciális, mivel visszacsatoló tekercs is be van építve. A hangerőszabályzás az ECH 4 katódkörében, az előfeszültség ejtőellenállás pótméterként való kialakításával van megoldva. Ide van bekötve a visszacsatolás is, így ez a hangerőtől függő.

Így a hangerőpotméter állításával a visszacsatolás is változik, ezzel összetett hangerőszabályzást érünk el. Az ECH 4 katódja nagyfrekvenciásan földpont a C6 0,1 MF kondenzátor által. Az oszcillátorkör tekercsrendszere az L7, L 5, L9 - L8, L6, L10 tekercsekből áll. L7-L8 HH, L5-L6 KH, L9-L10 RH tekercsnek felel meg. L3-L2 a HH, L1 KH, L4 RH modulátortekercs. Az L11 a hozzátartozó C24 70 pF kondenzátorral szívókört képez a helyi adóra, állítása vasmaggal a sasszi hátulján lehetséges. A nagyfrekvenciás résznek külön szűrőága van az anódfeszültségnél ellenállásszűréssel, a hangfrekvenciás résznek a hangszóró gerjesztőtekercsével + ellenállásokkal. Ebből kifolyólag egy nagyméretű 4 db elektrolit kondenzátort magába foglaló Standard papírházas elkó került beépítésre. 8+4+4+4 MF 475 V értékben. Száma: BO 2270/N8444S. A BO 2270 és a gyártási dátum a kondenzátor rögzítőfémfülébe is bele van préselve.

Mivel kis típusról van szó, restaurálása nem okozhat nagy nehézséget. Alkatrészei közül a speciálisan Kisszuper darabok okozhatnak gondot. Ilyenek a tekercskészletek, a kF 465 kHz + visszacsatolótekercs, a Standard kF-ek általánosan 127 kHz-esek. Az előkör egyszerűsítése végett választották a Kisszupernél 465 kHz-et, így nem kellett sávszűrős bemenőkör. Ezért a modulátor, oszcillátor tekercsek is eltérnek a nagyobb gépekétől. Eltérő az 5 kohmos kapcsolás pótméter is, az elkó is idegyártott típus. A hangszóró viszont azonos a nagy típusokéval, csak egy két betű eltérés van. Mondhatjuk, hogy érdekes és jó konstrukcióról van szó, ennek ellenére találkoztam átalakított, hiányos példányokkal, viszonylag kevés az eredeti állapotú. Volt, amelyikbe plusz csövet építettek be, volt átalakított 2+1-esre, volt kettő is, amit lebontottak, és csak a főbb alkatrészek maradtak a sasszin. Gondolom egy új bővített kapcsolás, vagy 2+1-es céljából. Talán a szerelők közül sokan nem is ismerték a Kisszuper speciális szuperkapcsolását, ezért szétkapták azt.

A káva egyszerűsége folytán szépen újra lakkozható, a bordós vászon sérülékeny anyag. A mintapéldány éppen restaurálás közben van, gyári száma: 104190. A Kisszuperrel nagyon jól lehet rádiózni, tiszta hangú készülék, nyilván nem olyan érzékenységű, mint egy nagyszuper, ezért kevesebb zavart vesz fel. Kezelés közben nem is érezhető, hogy csak két cső produkálja ezt a teljesítményt. Mint műszaki kuriózum minden gyűjtemény érdekes darabja lehet.

Kóger László

RMK Nosztalgia Rádió Egyesület lapja - Megjelenik kéthavonta, ingyenesen az Egyesület tagjai részére Főszerkesztő: Kóger László, Szerkesztés: Biliczky István, Kiadás: Szécsényi Lajos RMK Nosztalgia Rádió Egyesület székhelye: 1800Bp., Bródy S. u. 5-7. Elnök: Kóger László tel.: (06-30) 378-6633 kogerradio@citromail.hu