|
|
Ezek is rádiók! IV.
Két évvel ezelőtt már olvashattunk e címszó alatt érdekes amatőr építésű rádiókról. Most ismét megismerhetünk néhányat a tranzisztoros korszakból. Ilyenkor tavasz után nyár elején mindig elkap a nosztalgia a tranzisztoros készülékek iránt. Fiatal koromban mely a 70-es évekre esett, igencsak érdekelt az akkortájt virágkorát élő tranzisztor technika. Ekkor már nem jelentett problémát egy tranzisztor beszerzése, mint 10-15 évvel korábban, amikor még egy P13-as tranzisztor vásárlása is teljesen kiürítette egy-egy lelkes amatőr pénztárcáját. Ráadásul még a lelki világa is teljesen romba dőlt, ha rossz bekötés miatt már az első alkalommal elhalálozott az a P13-as. Szóval a tranzisztortechnika hőskora is igen izgalmas volt annak, aki akkortájt amatőrködésre adta a fejét. Kicsit később, amikor már én amatőrködtem a 70-es években egy tranzisztor már nem volt akkora nagy dolog, mint korábban, ha tönkre ment, akkor tönkrement, elővettünk egy másikat a fiókból. Mondjuk az OC-26-osok vagy ASZ teljesítmény tranzisztorok többszöri meghibásodása egy erősítőépítés közben már azért igen érzékenyen érintette egy diák amatőr zsebpénzét. Velem is megtörtént, majd minden zsebpénzemet alkatrészekre, tranzisztorokra, „ezermester csomagokra" költöttem. A kis teljesítményű germánium tranzisztorok AC-OC sorozatok nem voltak drágák, de a teljesítménytranzisztorok azért még jóval többe kerültek, a szilícium tranzisztorokról, egy 2N 3055-ről nem is beszélve. Szóval akkortájt már nem egy-két tranzisztor jelentette az élményt és a vele felépített áramkör, hanem építgettünk mindenféle kapcsolásokat, soktranzisztorost is, erősítőt, villogót, modellvasúthoz villogó fénysorompót, hangkapcsolót, tápegységet, akkutöltőt stb. Ezek mellett nekem persze a rádióépítés volt a fő érdeklődésem, izgalmas feladatnak mindenféle ilyen-olyan, minél több tranzisztoros kapcsolás megépítése számította korabeli szakkönyvekből. Eleinte persze az egy-két tranzisztoros kapcsolás építése volt a kihívás úgy 13-14 éves koromban „ a tiéd hogy szól?" kérdeztük egymástól sokszor az egy-két szintén amatőrködő osztálytársaimmal. Jól emlékszem, mert nagy élmény volt, amikor az iskolai rajztáblára szerelve, (szépen minden ráfért kényelmesen, a két lapos elem és egy jó nagy hangszóró is.)sikerült szép nagy pókhálószereléssel felépítenem egy jól működő négy tranzisztoros reflex kapcsolást, OC1044-45 - AC127 genárium tranzisztorokkal. Apám jót mulatott rajtam, amikor az udvaron boldogan mászkáltam két kezemben fogva a rajztáblán megépített rádióval. A ferritantenna miatt folyton irányba kellett forgatni a rajztáblát, de azért elég érzékeny volt a készülék. Még az utcára is kimerészkedtem vele, ahol egy-két járókelő és szomszéd is elismerően csóválta meg a fejét. Szóval 13-14-15 éves koromban ekképpen zajlott nálam az amatőrködés, persze mindez nyáron történt talán azért is tör rám ilyenkor egy kicsit a tranzisztoros korszak. Bizonyára sokan közületek magukra ismernek, az első amatőrködő éveikre. Reméltem is, hogy egy-két valós emléket fel tudok idézni mindenkiben. (írjátok meg!) Jóval később mikor már komolyabban foglalkoztam a csöves készülékek gyűjtésével, nem hanyagoltam el a tranzisztoros zseb-táskarádiókat sem. Külön felfigyeltem az amatőr építésű készülékekre, amatőrködő fiatalságomból adódóan. Az a 10-15 év a 60-as 70-es években a tranzisztoros rádióépítés fénykora volt. Minden amatőr kivétel nélkül épített valamilyen tranzisztoros vevőkészüléket. Először a tranzisztor varázsa azt jelentette, hogy nem kell többé nagyméretű anód telep és fűtőtelep. Elég mindössze egy-két laposelem, vagy akku, „bot" elem. Ez a tény és az apró tranzisztor jelentős méretcsökkenést eredményezett, ez volt a varázs. Még szemüveg keretbe kalapba épített vevőkészülék leírások is megjelentek akkortájt. Lehetett építeni igazán kisméretű zsebrádiót fejhallgatóval, egy-két tranzisztorral. Egy kicsit később, amikor már egy P-13-as nem került egy vagyonba, illetve az újabb típusok jóval olcsóbbak lettek, már 4-5-6 tranzisztoros komolyabb táskarádiók építése lett a divat. Természetesen a kereskedelemben lehetett már kapni az első magyar gyártmányú készülékeket, és külföldi, szovjet típusokat, de az amatőr szellem tovább élt és a divat az lett, hogy a gyári készülékekkel egyenrangú jól működő használható készülékeket építsen az amatőr. Ekkor már 6-7 tranzisztoros építési leírásokból is lehetett válogatni. Az amatőrök igyekeztek külsőre is megközelíteni a gyári kivitelt, és kézügyességtől függően születtek is egyszerűbb és igen igényes kivitelű példányok is. Ezek közül az amatőr építésű darabok közül is néha előkerül egy-egy példány. Sikerült is néhányat begyűjtenem sok év alatt, ha rájuk nézek, mindig elkap a nosztalgia. Időnként élvezettel mustrálom őket, melyik amatőr milyen ügyes kezű volt, szinte osztozom az építés akkori örömében. Ezen készülékek közül mutatnék be néhányat csak nagyon röviden, figyelemfelhívásképp hogy „Ezek is rádiók!" A készülékek nincsenek felújítva, van, amelyik hiányos is, ami persze nem csökkenti részemről a készülék eszmei értékét. Remélem egyszer lesz időm egy-kettőt közülük rendbe hozni, és osztozni az eredeti készítő örömében. Tapasztalatból tudjuk, hogy a restaurálás folyamán sokszor mi is szembesülünk azokkal a problémákkal, melyek az alkotó részéről is felmerültek. 1. Az első egy tulajdonképpeni deszka modell, két tranzisztorral, P15-OC1074. Vékony műanyag dekorlapra csőszegecsekkel, csupasz rézhuzallal készült a huzalozás, gondosan a kapcsolási rajz vonalvezetése szerint. Annak idején kezdő koromban mi is így csináltuk. Érdekes a tuchel aljzat kimenetként, gyanítom, hogy talán egy magnetofonhoz készítették rádió adapter gyanánt, hogy fel lehessen vele venni a Kossuth adó műsorát külön rádiókészülék nélkül is. Állítólag az ilyen egyszerű adaptereknek még a hangminősége is jobb volt, mint a korlátolt sávszélességű szuperek esetében. A kékszínű félméteres drótdarab antannaként szolgált, a jó vétel érdekében bizonyára meg kellett hosszabbítani.
2. Igazi zsebkészülék igaz csak fejhallgatóval. Ez is két tranzisztoros, reflex kapcsolás, 2 SA 58 - P15 tranzisztorokkal. A 2 SA 58-as az egyik első japán tranzisztor, ami nálunk forgalomba került. Ferritantennával van felszerelve, egy darab 3 V-os botteleppel működik. A doboz keménypapírból készült barna műbőr borítással, nyilván amatőr munka, ügyesen még a nyitható hátlapra zárófület is konstruált a kivitelező. A bakelitlapon csőszegecsek alkotják a kötéseket, illetve lapos rézhuzalok a huzalozást. Beépítésre került néhány régi csöves technikából való alkatrész, mint például a néprádió csévetest, igaz rövidebbre alakítva. Gondos ügyes kialakítás a bekapcsoló megoldása a doboz oldalán. Forgókondenzátort nem tartalmaz, bizonyára csak a fixen behangolt Kossuth adó vételére szolgált.
3. Egy kivételesen csinos üres doboz. Igaz üres, talán nem is volt benne még soha szerkezet, mégis jobban megdobogtatja az amatőr szívet, hogy beépíthesse, mint egy gyári készülék. Alakja teljesen a Tünde zsebrádióhoz hasonlít. Ez a forma nálunk egy formadivat volt akkor. Külön érdekes a Mambó felirat, mely a szintén korabeli Mambó magnóról került a dobozra. Furnérlemezből készült, olajzöld műbőr borítással, elől aranyozott fémkerettel. Ha amatőr munka, akkor nagyon ügyes kéz készítette, de az az érzésem, lehet, hogy az amatőröknek valami kis ktsz készíthette. Ennek eddig nem akadtam nyomára, ha valaki felismerné, hogy így lenne, nagyon örülnék neki.
4. Mulatságos kinézetű készülék, talán az Orionette retikülformája ihlette a készítőt. Tipikus amatőr munka, a doboz furnérlemezből van hajlítva piros-zöld műbőr borítást kapott, a hangszórórács is kézi munka. Gondosan hordfüleket, lábakat is kapott. Négy tranzisztoros, magyarszovjet tranzisztorokkal. A szerkezet plexilapra épült csőszegecsekkel. A hangszóró a régi Orion 881-882-es készülékek magas sugárzója. Érdekes módon nincs bekapcsolója, viszont van a hátlapnak fogantyúja. A konstruktőr bizonyára úgy gondolta, hogy a hátlap leemelése után a lapos elemet a helyére rakva, vagy eltávolítva oldja meg a ki-be kapcsolás problémáját.
5. Klasszikus zöld műbőr borítású, vérbeli amatőr készülék. A hangszóró nyílást próbálta díszes alakúra kialakítani a készítője, de egy kicsit ügyetlenre sikerült. Tetején középen a Tünde zsebrádiók mini pótmétere, elől a skálatárcsa a Szonetté. A szerelés a szokásos, bakelitlapon csőszegecsek, huzalozás. Négy tranzisztoros, P13, P15 tranzisztorokkal. Egy kicsit hiányos, hiányzik a ferritantenna és egy tranzisztor. Érdekes a régi bakelitforgó. Akkortájt még nem lehetett hozzájutni a kisméretű forgó kondenzátorokhoz, ugyanez volt sokszor hangszóróval is, itt is egy régi nagyobb hangszóró került beépítésre.
6. óHasonló felépítésű, mint az előző, csak modernebbnek tűnő sarkított kivitelű a ház, barna műbőr borítással, hordfüllel. A hangoló gomb oldalra került, a hangerő szintén felülre. A szerelés szokásos, de eléggé „kócos". Négy tranzisztoros 2 SA58-OC1071 - 2 x P6, reflexkapcsolású, 2 db. 4,5 V-os lapos elemmel működött. Egy összehajtogatott papírlapon benne volt a készülékben a kapcsolási rajz is. Igaz az egy három tranzisztoros kapcsolást tartalmaz, valószínű később lehetett átépítve négy tranzisztorosra a készülék. Bizonyára nem volt megelégedve az érzékenységgel az építő amatőr, aztán az átépítés után lett ilyen „kócos" a kivitelezés. Nagy kár hogy nincs a papírlapon dátum vagy a készítő neve, címe. Sajnos az ilyen amatőr készüléknél szinte sosem derül fény az amatőr kilétére.
7. Ez már egészen táskarádió kivitel. Nem túl szép, de jó erős kivitelre készítette a megalkotója. Erős deszka oldalakkal ellátott doboz sötétbarna műbőr borítással, fix erős hordfüllel. Felül középen tumbler kapcsoló szolgál a ki-bekapcsoláshoz, két oldalt régi Standard forgatógomb a hangerő, a hangolás. Skálája nincs. A jó nagy méretű Oriontonokba való hangszóró előtt, kifurkált alumíniumlemez a díszítés. Jól kigondolta a felépítést az építő, igazi strapabíró „szőllőbe kapálni járó" készüléket sikerült magának összehoznia. A belső szerelés is ilyen, de érdekes módon két részre van osztva a szerkezet. Ez néhány korabeli főleg nyugati táskarádiónál is így van. Felül a nagyfrekvenciás rész bakelitlapon, alul plexilapon a végfokrész a két laposelem tartójával. Négy vagy öt tranzisztoros, ez még nem derült ki. Annyira össze van építve, hogy még nem szedtem szét, majd ha egyszer megszólaltatom, akkor kiderül.
8. Az eddig megismert darabok után az amatőr készüléképítés csúcsa ez a készülék. Első ránézésre összetéveszthető bármelyik gyári példánnyal. Formáját az Oriontonok mintájára alakította ki a készítője. Skálája is az Oriontoné, de kisebbre van vágva és egy díszkeretet kapott. A két felső gomb a régi szovjet Moszkvics törpeszuperé, ha az emlékezetem nem csal. A baloldali hangerő bekapcsoló, jobboldali hullámváltó, jobbra lent az élgomb a hangolás. Teleszkóp antennával is el van látva. A doboz fából készült, az elő és hátlap levehető, nagyon ügyesen kialakítva, átmenő csavarokkal összerögzítve. Vajszínű és zöld műbőr borítást kapott. A szerelés egészen komoly, de azért látszik, hogy amatőr építés. Bonyolult skálahúrozás lett kialakítva. Szuper rendszerű hét tranzisztoros, 2 db, 4,5 V-os lapos elemről működik, még külső telepcsatlakozóval is el van látva. A készülék alkotója nagyot álmodott, és nagyon jó kézügyességgel sikerült is szépen megvalósítania.
Dokumentumok :: Nosztalgia Rádió Hírújság
2014.12.21
|